...egy
rendhagyó
bringás
°blog
...szerelés, elmélkedés, történet, vélemény, tuning, dekoráció, ötlet, túra, hack




#99 Napi és havi rekord távolság
rekord, távolság, célirány, tervek2020 / Március
Egyre közelebb vagyunk a jó időhöz és így a bringás szezon kezdetéhez is. (Április?) Már én is több tervet előkészítettem az idei évre, amit szeretnék, ha megvalósulnának. Az egyik pl az, amivel igazából nem foglalkoztam még, de pl ösztönző lehet, hogy ezentúl mindig (minden évben) megugorjam az előző rekordjaimat. Tavalyi adataim szerint a napi maximumom 70 + egynéhány km volt. (De maradjunk most a miheztartás végett a 70-nél) Illetve nyár közepétől már újra elkezdtem mérni az összes megtett kilométereket, így azt is tudom, hogy Júliusban mentem a legtöbbet, ami 515 km volt.

Ebből kifolyólag azon agyaltam, hogy képes lehetek-e 1000 km-ert menni egy hónapban. Ha 30 napot értünk ez alatt, akkor nyilván megoldható. De ha csak a hétvégéket nézzük, akkor már elgondolkodtató. Így akkor egy hónapban maradna 8 napom ezt összehozni, és egy napon 125 km-ert kellene megtennem. Hááát.... Így picit keménynek hangzik.... :D Úgyhogy egyelőre csak 600 Km-ert tűztem ki célnak az egy hónap alatt. (Nagyon valószínű, hogy ez tényleg 8 napot fog jelenteni) A tavalyi 515-höz képest ez a 600-as célpont már sokkal elérhetőbb. Ez napi 75km-ert jelentene egyébként. Hangsúlyozom, hogy leginkább csak hétvégén tudok bringázni. És persze nem bringázhatok egész nap, mert azért akadnak más teendőim is olyankor. De mégis megpróbálom. Aztán ha sikerül, legközelebb majd emelem a tétet pl 700-ra. :)

Bár azt látni kell, hogy elég csak az egyik napon nem hozni a megfelelő távot és máris megdőlhet a cél elérése. Hiszen akkor a következő napon (vagy napokon) kellene bepótolnom a hiányt. Így azért már rizikósabb lehet a dolog. Ezért, ha tehetem a 75 km-től többre fogok törekedni naponta. Hátha új napi csúcsot is jegyezhetek így. :-)

Meglátjuk! - Szeptember vagy Október végén visszatérek az adatokkal.