...egy
rendhagyó
bringás
°blog
...szerelés, elmélkedés, történet, vélemény, tuning, dekoráció, ötlet, túra, hack




#111 Szent Iván-éji bringázás
bringázás, este, zöld kerék alapítvány, csapat, túra, szent iván éj2020 / Június


Olykor-olykor ránézek a Zöld kerék alapítvány oldalára, hogy van-e valami éppen, amire el tudok menni. Volt már olyan, hogy el tudtam volna menni egy-egy túrájukra, de mégis kihagytam. Meg olyan is, hogy valamire későn bukkantam rá, pedig elmentem volna. Ezt is most a barátnőm vette észre, hogy lesz. Mivel erre most készültem (vagyis készültünk) már 2 héttel előtte, így csak az időjárás tudott volna beleszólni. Aminek mostanában volt is esélye, mert elég csapadékos volt eddig a június is. Lassan már két hete esett itt az eső majdnem minden nap, így kérdéses volt, hogy lesz-e ebből valami, de szerencsére végül nem esett és nem volt hűvös sem nagyon a néha erős szél ellenére sem. Így egy elég kellemes kis esti bringázás lett belőle.
június 23 - 20.30 Kossuth-tér -> Nyírtura -> Kemecsei út -> Sóstói tó sziget -> Nyíregyháza (29 km)
Nyugodt tempóban haladtunk egyszeri megállással (a lemaradtak bevárásával) az éjszakában. A városból kiérve teljes sötétségben is haladtunk. Lehettünk vagy 100-150-en. Én rögtön az első pár száz méteren elhagytam a pót villogómat (ami darabokra is esett), de sikerült visszaszerezni működőképesen.

A végállomásunkon (Sóstó) egy kis élő zene fogadott minket, ami után mindenki ment az útjára. Este lévén nem vittem fényképezőt magammal, így csak pár rossz minőségű mobilos kép lett készítve, illetve a többiek videója.

Útvonal - Az indulás pillanatai