Oldalinformáció
A bloggal és az oldallal kapcsolatos, illetve egyéb információk
Ez egy hobbiszintű kerékpáros blog, amely az én saját bringás világomból táplálkozik. Tehát kizárólag énközpontú. (akkor is E/1-ben írok, ha nem egyedül megyek kerekezni)
Csak azokról a dolgokról blogolok, amiket átélek az útjaim során, illetve amiket el tudok mesélni a bringámmal és magammal kapcsolatban. (pl túrák, karbantartás, történetek, egyebek)
A fényképeket Panasonic DMC-FS242 típusú géppel készítettem és a legtöbb képet átméreteztem. Ezek korlátozás nélkül felhasználhatóak. Bár a logó is saját készítés, de sehol sincsen bejegyezve, levédetve, regisztrálva. Ja és elnézést interwebz, de több bejegyzéshez való képet loptam (köhm!), izé kölcsön vettem. De csak a jó szándék vezérelt.
Az oldalon minden ismert adat megfelel a valóságnak. (km, dátum, egyéb adatok)
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kerekezem, de legfőképpen Nyíregyháza közelségében. Ezért az általam bejárt túrák és az ebből adódó fotók egyelőre leginkább ebből a térségből kerülnek / kerültek ki. Az oldal blog része akkor frissül, amikor van mit közölnöm, de általában véve havonta pár alkalommal írok. Az oldal szempontjából is leginkább aktív a bringás szezonban vagyok (túra részleg), de egyébként tényleg random időpontokban frissül az egész weboldal. (A bejegyzéseknél nem is látható pontos dátum, csak a hónap van megjelölve.)
Weboldal jellemzők:
- reklámmentes
- feleslegesen lassító scriptek nélkül
- nincsen "kötelező"
cookie* hablaty
- minimal design
- html (4)
- css (3)
- php (5)
- belső/külső javascript
Legjobban asztali számítógépen (vagy laptoppal) nézve élvezhető a tartalom. Mobil verzió egyelőre nem elérhető a blogból és nincs is tervben. Az oldal szürkeárnyalatos mivolta hozzátartozik a saját látásmódomhoz és a design-hoz.
Ajánlott böngészők, amikben biztosan helyesen jelenik meg az oldal:
Firefox, Chrome, Opera
Az oldalakon
semmiféle ártalmas script és kód nincs jelen. Amennyiben a böngésződ jelezne, hogy ez egy "nem biztonságos webhely", akkor is nyugodtan folytathatod. Semmilyen bajod nem lesz belőle. Csupán a tárhelyszolgáltatómnál vacakol a biztonsági tanúsítványom. Mivel semmilyen érzékeny adatot nem küldesz felém (adatküldési szolgáltatás sem fut itt az üzenőfalon kívül), ezért nem kell aggódni! Ott is csak egy becenevet és egy biztonsági kódot kérek az üzenet mellett.
*
Cookiekat (sütiket) természetesen szinte minden oldal használ, így ez is. De itt csak azért van jelen, hogy az üzenőfalon a kommentelő nevét megjegyezze (cookie neve: /comments.php), illetve a php használatából adódóan. (cookie neve: phpsession) Semmilyen más egyéb cookie nincs használatban és semmilyen adatot nem gyűjtök.
Kulcsszavak, Címkék:
Kerékpár, bicikli, bringa, mtb, terep, nyíregyháza, nyíregy, bringa blog, bringás blog, biciklis blog, kerékpár blog, csináld magad, szerelés, hack, terepjáró, természet, Sóstói erdő, keleti régió, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, szabadidő, hobbi, két keréken, off-road bike, ORB, terepbringa, blogger, történet, világítás, kormányba épített lámpa, nyeregcsőbe épített lámpa, túra, túrák, kerekezés, zöld kerék alapítvány, bringasziget, bringapiknik , csotrogány, helyzetjelentés, CSM, deviantrider, singlespeed, single-speed, egysebesség, képgaléria, túraútvonal, blogbejegyzések, monoblog, minimalista, merida, big seven 300, arculatváltás, paraffin, narrow wide, egyszerűség, letisztultság, kerékpárkomputer, Computer hack, Terep-körkép, lámpa építése, Iron Monkey Cycle, kihívás napja, hegyteszt, kilométer napló, bringa képek, dekoráció, rekordkísérlet
Kapcsolatfelvétel:
info{kukac}bringablog{pont}hu, vagy
nyilvános üzenet írása
bringablog.hu - suller design, 2014-2024