...egy
rendhagyó
bringás
°blog
...szerelés, elmélkedés, történet, vélemény, tuning, dekoráció, ötlet, túra, hack




#101 Bringázás és geocaching
kaland, túra, gurulás, geocaching, ládakeresés2020 / Április


Már régebben is akartam geoládákat keresni, csak valahogy elmaradtak. Talán azért is, mert nem találtam meg az elsőt, amit kiszemeltem és hamar fel is adtam utána. :D Na jó, nem teljesen csak ezért. Volt sok más dolgom és nem erre koncentráltam. Azért itt ugye le is kell szállni a bicajról és ha olyan helyen van, akkor bizony gyalogosan folytatni és egyéb dolgok. De tavaly úgy gondoltam, hogy párat megkeresek, miközben bringázok is.

Azért van jópár geoláda a városban, szóval lehetett válogatni, hogy melyiket kutassam fel. Lehet egyeseknek ez picit gyerekes dolog, pedig amúgy nem az. Ez egy kisebb kaland. Lehet, hogy a nagyobbacska gyerekek jobban élvezik ezt, de felnőtt fejjel se rossz móka ez. Megnézni a "ládika" tartalmát, hátrahagyott üzeneteket, közben bringázni, stb. (Egyik általam megtalált ládikából sem vettem ki semmit amúgy) Nem mindet találtam meg ugyan, de annyira nem bánkódtam miatta. Pl volt, ahol csak a jelszót láttam meg. És szerintem nem azért, mert a láda ténylegesen nem volt a helyén (sajnos az is előfordul, hogy egy állat vagy rosszakaró ember eltulajdonítja), hanem mert szerintem nem voltam elég alapos. Hát na! Majd ha megint olyan kedvemben leszek, akkor ládát is keresgélek. Csak lassan már olyan sok tervem van a nyárra, hogy csak na...

A következő helyeken lévő "ládákat" kerestem fel:
- Igrice mocsár
- Sóstói-erdő
- Első vasúti vasbetonhíd
- Nyíri arborétum
- Körmendi-tanya Golf pálya
- Bujtosi liget

Képekekkel nem tudok szolgálni, mert ezt a ládakeresést egy hirtelen jött ötletből vezérelten követtem el egy bringázásom alkalmával. És persze nem volt nálam fényképező. :/ De ha lesz még ilyen, akkor viszek fényképezőt is és legalább amit megtalálok, arról készítek képet.

Aki szintén keresgélne Nyíregyen (vagy bárhol máshol), annak ajánlom a http://geocaching.hu oldalt. Jó szórakozást, illetve láda-keresgélést hozzá! Akár bringázzással egybekötve, hiszen úgy az igazi. :)

Kiegészítés:
Nem rég felfedeztem egy számomra új játékot, amit szintén lehet akár bringával is játszani. Ez a munzee. Itt QR kódokat kell keresnünk végülis bárhol. Én véletlenül láttam meg egy jelzőtábla háta mögött egy kis matricát, amire felfigyeltem.
"A munzee (ejtsd: manzi) egy okostelefonnal játszható, modern kincskeresés. A munzee szó a német die Münze (érme) szóból származik. A játék Németországból indult 2011-ben, de ma már több mint 228 országban szerte a világon megtalálható; a játékosok száma pedig megközelíti a 300 ezer főt. Ez a szabadtéri játék nagyon hasonlít a geocachinghez, de ez QR-kód technológián alapszik. A játék lényege, hogy a világ különböző pontjain elhelyezett QR-kódokat meg kell találni, majd a kódot egy okostelefonon futó Munzee alkalmazással le kell olvasni. Mind a telepítésért, mind a megtalálásért a játékosok pontokat kapnak. Az egyéni pontvadászat mellett lehetőségünk van csapatban, úgynevezett klánokban is versenyezni. A munzeek adatai és koordinátái a játék nemzetközi honlapján megtalálhatóak." - wikipedia