...egy
rendhagyó
bringás
°blog
...szerelés, elmélkedés, történet, vélemény, tuning, dekoráció, ötlet, túra, hack



#155 Harangodi tó-körkép
nagykálló, harangod, bringázás, tó, felfedezés, lehetőségek2022 / Május
Egy picit offtopik ugyan, de mivel szívem ügye is a dolog és amúgy is figyelemmel tartom az ezzel kapcsolatban lévő híreket, így gondoltam ilyesmi is elfér itt a blogon. Már csak azért is, mert amúgy nagy lehetőség lenne a Tóban, illetve a környékén biciklis célpont szempontjából. De végre kezdik ezt észre is venni és egy ideje tenni is érte. (tervek legalábbis vannak már bringás szempontokból is)

Több éve már (2019 tavasz), hogy elkezdődött a Harangodi víztározó felújítása, ami igazából egy komplex tó rekonstruckió mellett egyéb beruházásokat is magában foglal majd. Én elsősorban a tó újrafeltöltését vártam már egy ideje. Ennek jártam most utána picit jobban. Ugyanis idén tavaszra már elvileg egybefüggő vízfelszínnek kellett volna lennie a tómederben. Ezzel ellentétben pl a Téka tábornál szinte nyoma sincs víznek. A kilátóból is csak pár pocsolya képződményt vettem észre annak nyomaként, hogy már tavaly októbertől elkezdődött a meder feltöltése vízzel. Persze ez betutható annak is, hogy a terület azért elég nagy és mind ez időbe tellik. Node ezzel a tempóval így akkor csak jövő tavaszra lesz végre rendesen víz a tóban...

Már voltam idén itt pár hónapja, hogy megnézzem mi a helyzet, de most ténylegesen körbe jártam a tavat, hogy tényleg lássak is már valami eredmény szerűséget. Víznek nyoma leginkább az autópálya melletti résznél van, illetve onnan picit még befele. De még nem egybefüggő ez sem, csak ilyen nagyobb tócsáknak mondanám. De legalább már itt tényleg látszik valami. :) (Amúgy egy zöld kerekes túra apropóján jöttem el szétnézni.)

Kapcsolódó anyagok:
youtube.com/watch?v=bpWDKh5rFEk
youtube.com/watch?v=W545KKnTuXA
youtube.com/watch?v=mzNvdYglaos

Kapcsolódó képek:



Kapcsolódó bejegyzés: Megújúl a Harangodi-tározó