Adok már magamról egy kis életjelet, ha így alakult újfent, hogy semmi időm nem volt a bloggal sem foglalkozni. De ez hamarosan változni fog szerencsére! :)
Az idei évem lesz a legrosszabb, nem pedig a tavalyi. (bringás szempontból ugye). Ugyanis sikerült az akkori mélypontomat is überelnem. Persze ez nem jó dolog, de ez is egy eredmény. Ugyanis eddig csak 460 Km-ert sikerült 2023 Június 2-tól tekernem. o.O (Június 169 km, Július 290 km és ennyi!) Pedig az időjárás igazán engedte, hogy egészen November elejéig is tekerhettem volna akár. (átlag 15 C fokok napközben)
Egyébként semmi mással sem haladtam előre. Bár belekezdtem a kettes bringával kapcsolatosan valamibe, de majd erről úgy is írok hamarosan. De úgy összességében a falon porosodik ismét a bringa és nem voltam kb sehol az idén. :/ Na de majd jövőre! :D
Egyelőre ennyit. Hamarosan (december közepe, vége felé) jön az újabb írás / téma / bejegyzés.